Hírlevél feliratkozás

MINDENKIT SZERETETTEL
KÖSZÖNTÖK
Horváthné B. Andrea vagyok, egészségügyi végzettséggel rendelkezem és közel 10 éve érdeklődöm a Természetgyógyászat iránt.
Két serdülőkorú gyermekemmel, és férjemmel élek boldog családi életet.
Természetesen az egész család egészsége az én kezemben van.
Nagyon fontos számomra, hogy mindig a legjobbat adjam nekik.
Mindig kutatok egészséges „éltetők" után, és nagyon örültem amikor az egyik természetgyógyász ismerősöm felhívott, és tájékoztatott, hogy most jött be az országba az egészséges kávé, tea, forró csoki.
Megörültem neki, mert én is és a férjem is nagy kávésok vagyunk, (egyszerűen kávé függők, mint ahogy a lakosság nagy része) télen pedig szeretjük a finom és egészséges teát.
A gyerekeknek pedig tudok adni reggelenként valami új egészséges italt, a forró csokit.
Hamarosan meg is kóstoltuk ezeket a fantasztikus termékeket és nagyon ízlett mindenkinek, azóta is fogyasztjuk.
A gyerekeknek még egy újdonsággal álltam elő, az algás (spirulinás) gabonapehellyel, amit a mai napig fogyasztanak (főleg reggel) és délig nem éheznek meg tőle.
Jobban belenéztem a kínálatba és örömömre szolgált, hogy szappan, fogkrém, sampon is van a cégnél. Gondoltam, hogy veszek azokból is 1-1 db-ot kipróbálásra.
Meglepetésemre a kamasz gyermekeimnek nagyon megtetszett a szappan illata, és formája.
A lányomnak pedig végre találtam olyan egészséges fogkrémet, amit hajlandó használni.
Sajnos a samponnal még barátkozniuk kell, mert az volt a kifogásuk, hogy: „miért barna színű?"
(Tudjuk, hogy a kamaszokkal nem mindig könnyű, de mi is ilyenek voltunk.)
Az illata szerintem nagyon kellemes és egészséges is, így hát én és a férjem használjuk.
Nagyon meg vagyok elégedve ezekkel a termékekkel, így a lehetőséget megemlítem barátaimnak, ismerőseimnek is.
A termékkínálat önmagáért beszél.
Nagyon szeretek másoknak segíteni és nagyon örülök a sikereknek.
Mindenkinek nagyon szívesen segítek mindig, mindenben.
Később elolvastam a cég marketing részét is, és nagyon
megtetszett, hogy számítógépen keresztül minden támogatást megad a cég, (online
) és nem kell menni képzésekre, termékbemutatókra, előadásokra, nem kell "házalni" , stb. otthonról mindent meg lehet oldani.
Ha mégis el szeretnék menni, akkor megfizethető áron tehetem azt meg.
Sőt, még weboldalt is kapunk ingyen.
Az üzleti része egyszerű, kötelezettségektől
mentes, anyagi befektetést nem igényel és nagyon jól jövedelmez.
Pillanatok alatt keresni is lehet vele. Pl. ha 100 pontért vásárolsz (tagi áron), ami kb 20.000Ft, akkor már 6%-ot vissza is kapsz belőle. Ha már összesen 300 pontért vásároltál, már 9% kapsz vissza stb.
Ennek a cégnek a vezetője egy
nagyon korrekt, jóindulatú, közvetlen, segítőkész, nagy tudású ember, felnézek rá és gratulálok neki.
Segítségképpen írt egy nagyon jó könyvet is, hogy még könnyebb legyen mindenkinek, mindenhol eligazodnia az online üzlettel kapcsolatosan.
Bátorítok mindenkit, hogy iratkozzon fel a kötelezettségmentes, ingyenes hírlevélre.
Nagyon sok fontos információ tulajdonosa lehet.
Mindenki segíthet szervezete egyensúlyának a fenntartásában!
Itt a nagy lehetőség!
Mindenkinek további Egészséges
Szép Napot kívánok!
Horváthné B. Andrea
2009. szeptember
© Copyright DXN Hungary 2009.
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.